Önéletrajz

 

Sokszor kérdezték tőlem miért lettem plasztikai sebész? Ennek több oka is van. Először is az adta az alapot, hogy családomban többen is orvosok. Így már adott volt, hogy bátyám mellett én is orvos, sőt később édesapámat követve sebész akartam lenni. Másodsorban az adta a döntést a plasztikai sebészet mellett, hogy már fiatal korom óta nagyon érdekelt a divat, a szép külső, az igényes megjelenés. Így aztán egyértelművé vált számomra, hogy a sebészet esztétikai oldalát választottam és már egyetemi éveimben is látogattam több magánklinikát.

Egyetemi éveimet 1996-ban fejeztem be. Ezt követően 2001-ig a Jahn Ferenc Kórház általános sebészeti osztályán dolgoztam, ahol természetesen számtalan hasi és érsebészeti műtétet végeztem. 2001. év végén tettem szakvizsgát általános sebészetből. Ezen évek alatt szintén több plasztikai sebész magánpraxisában vehettem részt, mint asszisztens.

Majd ezt követően kezdtem meg plasztikai sebészeti képzésemet. Először egy évig az István Kórház Égés- és Plasztikai Sebészeti Osztályán dolgoztam, ahol égési sérülések konzervatív ill műtéti ellátásában vettem részt, ill. mindemellett rekonstrukciós és esztétikai plasztikai sebészeti beavatkozásokat végeztem. Egy évet követően továbbképzésre az Erzsébet Kórház Plasztikai Osztályára mentem ismételt egy éves időtartamra. A plasztikai sebészeti szakvizsgámat 2004. év elején tettem le, mellyel végre több mint 10 éve várt álmom valósult meg. Szakképzésem alatt és azt követően több külföldi plasztikai sebészeti továbbképzésen és konferencián vettem részt.

Szakvizsgámat követően felvételt nyertem az Erzsébet Kórház Plasztikai Osztályára és mindemellett a Kontur Klinikára, ahol 2005. év elejéig dolgoztam. Ezek után meghívást kaptam egy budai magánklinikára, ahol jelenleg már két éve dolgozom.

Pályafutásomnak számtalan örömteli és nehéz pillanatai voltak, de biztos, ha újra kezdhetném is plasztikai sebész szeretnék lenni. Szeretem a munkámat, a mindennapi kihívásokat, az elért eredményeket, a munkák utáni örömteli visszajelzéseket.

Köszönettel tartozom számos plasztikai sebész kollégámnak, akik megtanítottak a szakma fortélyaira és amihez hozzáadódtak a más országokban látott technikai eljárások. Mindezek segítettek hozzá ahhoz hogy szakmámat a lehető leglelkiismeretesebben végezhessem.