Magazinmegjelenések

ÍGY KÉSZÜLNEK a gömbölyded formák

A dekoltázs napjainkban is a nőiesség és a szépség megtestesítője, így érthető, hogy minden hölgy tökéletes kebleket szeretne. Szerencsére ma már számos módja van a kívánt forma és méret elérésének.

Minden, amit a műtétekről tudni kell!

 

TUDTA-E?

A mellplasztika után, illetve mellrák utáni rekonstrukció esetében kérhető mellbimbó-tetoválás.

– Erre két esetben van szükség. Az egyik feladat a mellplasztika után keletkezett hegek halványítása, közel bőrszínűvé tétele, a másik pedig a bimbó esetleges deformitásának korrigálása – mondta el Vámos Mónika egészségügyi szakkozmetikus az areolatetoválásnak nevezett eljárásról.

Fontos a konzultáció!

 

MELLFELVARRÁS

Veleszületett alkati sajátosság miatt, szülés után vagy nagymértékű fogyás esetén gyakran válnak „lógóssá” az emlők, de a kor miatt is bekövetkezhet a megereszkedés, ezért a mellplasztikai beavatkozások között igen fontos szerepet játszik a mellfelvarrás.

– Ha a páciens saját állománya elegendő, akkor abból alakítok ki egy jó formát; ha nem, akkor implantátumot használok. A mellfelvarrás három metszésből áll: a bimbóudvar körül, a mell alsó ívében ejtett, illetve egy függőleges, 6-7 centis vágásból. A beavatkozás utáni érzékenység három napig tart, de ha saját állományból végezzük az operációt, mindössze egy-két napig – magyarázta dr. Krasznai Zsolt.

IMPLANTÁTUM

A mellnagyobbítás során leggyakrabban implantációt végeznek, ez azt jelenti, hogy a műtét során szilikon implantátumot használnak. A protézis beültetésének a módját, annak nagyságát és formáját a plasztikai sebész mindig egyénre szabja, ezért minden esetben a pácienssel közös konzultáción mondja el véleményét az esztétikus és arányos méretekkel kapcsolatban.

– Minden esetben fontos, hogy bátran érdeklődjön, a plasztikai világban ugyanis nincsenek jó és rossz kérdések; minden egyes kétely, felvetés különösen hasznos lehet a helyes döntés meghozatalában. Csak abban az esetben vágjon bele az átalakításba, ha valóban felkészült az akár életre szóló változásra – hívja fel a figyelmet dr. László Zsolt plasztikai sebész.

MELLTARTÓ A BŐR ALATT

Külföldön már régóta használják a mellbe ültetett hálót, amely ideális megoldás azoknak, akik fogyókúra után az eredeti formát és méretet szeretnék visszakapni. Az eljárás során a sebészek kúp alakú poliészterhálót – olyat, amit lassan ötven éve a sérvműtéteknél is használnak – illesztenek a mell bőre alá, közvetlenül a mellszövet fölött található kötőszövetre, a fasciára rögzítve. Ez emeli meg a mellet. Magyarországon még mindig nem végzik, de aki ezzel a módszerrel kacérkodik, vegye figyelembe, hogy a kismamák melle túl nagyra duzzadhat a beültetett hálóhoz képest, ezért csak szülés után javasolt a beavatkozás.

időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497