Magazinmegjelenések

Interjú Dr. Krasznai Zsolttal

Hollywoodban az egyik legnépszerűbb plasztikai beavatkozás a mellplasztika után az orrplasztika. A jóképű, fiatal és hihetetlenül sikeres plasztikai sebész dr. Krasznai Zsolt valóban ért a nők nyelvén, hiszen legdrágább kincsüket bízzák rá, a szépségüket. A kedves doktor, ahogy páciensei nevezik, elmondta nekünk, mit gondol a természet adományáról és arról, hogy ezt hogyan lehet befolyásolni.

- A sebészetnek miért épp a plasz­tikai ágát választottad?

- Ennek több oka is van. Azt már a kezdet kezdetén tudtam, hogy mindenképp orvos akarok lenni, viszont olyan típusú ember vagyok, aki nem tud sokáig egy helyben ülni, tehát a belgyógyá­szat, a pszichiátria és hasonló területek ezzel kikerültek a látó­szögemből, hiszen itt sokat kell „oknyomozni", gyógyszerezni. A sebészet nem ilyen, itt van mit csinálni, muszáj „fabrikálni". Férfi­ként egyre inkább megismertem a nőket, velük együtt pedig a stílus, divat, a szép külső fogal­mát. Amint hallottam a sebészet plasztikai ágáról azonnal tudtam, hogy ezzel szeretnék foglalkozni: a nőket még szebbé varázsolni és ez által elégedetté, magabiz­tosság tenni őket.

- A For Beauty Plasztikai Sebészetet mikor alapítottad, miért érezted úgy, hogy eljött a pillanat, hogy saját klinikát nyiss?

- Sokáig dolgoztam egyénileg, ekkor alapoztam meg nevemet.

*

ORRPLASZTIKA Angelina Jolie A világ legszexisebb nőjének kikiáltott színésznő, az orrával nem volt elégedett, ezért huszonévesen kés alá feküdt, hogy keskenyítsen rajta. A szája viszont, bár sokan kételkednek benne, természetesen ilyen gyönyörű.

MELLNAGYOBBÍTÁS Nicolette Sheridan A Született feleségek sztárja igazán elégedett lehet külse­jével. Sportos, feszes és gyönyörű... Az egyetlen dolog, amivel elégedetlen volt, bármennyit is sportolt, az a melle. Így megműttette, ami még tökéletesebbé tette Nicolette-et.

ÁLLPLASZTIKA? ORRPLASZTIKA? MELLPLASZTIKA Ashlee Simpson A Simpson család ifjabbik énekesnője nagyon elégedetlen volt külsejével, és rosszul érezte magát nővére árnyékában. Ashlee kerek arcát kicsit áttormázták, az állát és az orrát is átszabták. Hogy közelebb kerüljön nővéréhez, a mellét is megcsináltatta.

ÁLLKORREKCIÓ, SZEMHÉJFELVARRÁS, BOTOX Brittany Murphy A sebész az ő helyzetében sem segített. A Sin City sztárjának az volt a terve, hogy harmincéves korára letagadhasson jó pár évet. Először egy állkorrekciót vállalt be, ami jól sikerült, hiszen a hegyesből egy ívelt keletkezett. A szemhéjfelvarrás és a botox következtében azonban arca felpuffadt. A barna hajszíntől pedig még egy pár évet magára szedett Brittany.

időpontfoglalás
+36 30 365 1375
+36 1 793 3497